Fokhagymakrémleves recept
Mint ahogy a “Kik vagyunk mi?” oldalon is fejtegettem Kitti volt az, aki ezt a receptet becsempészte a család köztudatába. Egyszer csak bedobta, hogy evett ilyet, finom volt, úgyhogy megcsinálja. Így is történt, és mind megettük. Igazából azóta elég gyakran az asztalra kerül.
Hozzávalók (4 fő részére):
A leveshez:
- 1 nagy fej fokhagyma, vagy kettő kisebb
- 3 evőkanál olaj és finomliszt
- 5 dl víz
- 3 dl tej
- 1 erőleveskocka
- só, bors
A sajtos pirítóshoz:
- 4 szelet kenyér, vagy 8 szelet bagett
- vaj a kenéséhez (mind a két oldalát meg kell kenni)
- 15 dg reszelt sajt, a kenyérre szórva
Előmelegítjük a sütőt. Max hőfokra állítjuk.
Három nagyobb gerezd fokhagymát félreteszünk, a többit fokhagymanyomón benyomjuk az olajba és elkezdjük dinsztelni (kis lángon), amikor már nem serceg rászórjuk a lisztet, amikor elkezd színesedni ráöntjük a vizet, tejet.
A sütőbe tesszük a megvajazott és sajttal szórt kenyereket.
Beletesszük az erőleveskockát a levesbe, 5 percig forraljuk, gyakran keverjük, ha sűrűnek gondoljuk kis tejjel lehet higítani.
Kóstolás után sózzuk, borsozzuk.
Ha eltűnt a hab a tetejéről kész is.
Lezárjuk a lángot, belenyomjuk a félretett fokhagymát, átkeverjük.
Kezdődhet a lakoma, mert ekkorra kész a sajtos pirítós is.
Ha van a hűtőbe maradék füstölt, főtt csülök, kolozsvári vagy valami hasonló apró kockára vágva lehet turbózni az amúgy is fenséges ételt.
Nálunk ezúttal a sajtos pirítós elmaradt, mivel a pékségben isteni friss, sajtos, szezámos bagettet kaptunk, a tetejére sült pörc helyett pedig egy kis snidling került…
Jó étvágyat!
Ilona